A Hármashatár-hegy a 19. században kapta nevét, ugyanis 1873-ig ezen a hegycsúcson találkozott Buda, Óbuda és Pesthidegkút közös, „hármas” határa. A csúcs ma Budapest II. és III. kerületének határvonalán fekszik.
Földrajzi elhelyezkedését tekintve a Budai-hegység északi-északkeleti részében, az Ördög-árok, a Duna völgye, a Solymári-völgy és a Pesthidegkúti-medence között elhelyezkedő rögcsoport központi, 495 méter magas orma.
A hegy geológiai szempontból nummuliteszes mészkővel borított, zömében dolomitból felépült, féloldalasan kiemelt sasbérc. Északkeleti részén csaknem egybeforrt a Vihar-heggyel. Földtani kutatások szerint a hegyet szerkezeti mozgások emelték ki, és helyenként lépcsős, erdős lejtők határolják. Különösen meredek a hegy Duna felé leszakadó, keleti lejtője. Ezen a részen 2 km távolságon belül 400 métert is meghaladó szintkülönbség van, mely a legnagyobb a Budai-hegységben. Ennek a meredek lejtőnek az aljában helyezkedik el a Solymári-völgy és a Kiscelli-fennsík között húzódó, a Duna felé lejtő, lösszel és lejtőtörmelékkel fedett kiscelli agyagból felépült teraszszerű fennsík.
A hegycsoport többi tagjától nyergek választják el: északon a Virágos-nyereg választja el a Csúcs-hegytől, délen a Felső-Szépvölgy, valamint a Farkas-torok völgye a Tábor-hegytől, a Felső-Kecske-hegytől és az Újlaki-hegytől. Kopár csúcsáról széles kilátás nyílik a budai hegyek teljes vonulatára, de látszik a Pilis, a Visegrádi-hegység és a Börzsöny is.
A feketefenyő erdészeti alkalmazása annakidején sok támadás kereszttüzébe került: a XVIII. és XIX. században folytatott, meggondolatlan erdőpusztítás következtében kialakult lepusztult területeket az emberi környezet számára csak kopárfásításokkal lehetett élhetővé tenni. Egyetlen fafaj bizonyult a kopárokon lévő extrém körülmények között megfelelőnek, ez pedig a feketefenyő (Pinus nigra) volt.
A feketefenyőt ezen a területen pionír fafajként alkalmazta az erdészet. Az 1885-1898 közötti években a budai hegyekben a szakemberek nem kevesebb, mint 879 hektár kopár területet erdősítettek, melynek java a Hármashatár-hegyet érintette. A fásítások akkoriban munkalehetőséghez juttatták a környék lakosságát, melyre igen nagy szükség volt.
A fenyő által nyújtott védelemnek köszönhetően aztán a talajpusztulási folyamatok megálltak, így lehetővé vált az őshonos erdőtársulások fafajainak visszatelepítése és természetes visszatelepülése. A Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai a feketefenyőt jelenleg mesterséges beavatkozásokkal igyekeznek visszaszorítani, hogy az erdőt fokozatosan lombos erdővé alakítsák. Bátran kijelenthető, hogy a kopárfásítás eredménye nélkül a főváros „zöld tüdeje” is kisebb lenne.
A Hármashatár-hegy földrajzi fekvése révén remek adottságokkal bír a repülés szerelmesei számára. A kezdet kezdetén, 1930-ban, Rotter Lajos (a magyar vitorlázórepülés kiemelkedő alakja, egyben kiváló repülőgép tervező) a Hármashatár-hegyen akart vitorlázó repülőteret kialakítani. A Légügyi Hivatal, a Magyar Aero Szövetség és a főváros illetékesei azonban megállapították, hogy a terep alkalmatlan vitorlázó repülésre. Rotter, dacolva a tiltással, bebizonyította, hogy az illetékesek tévednek: 1933. december 26-án, egy német gyártmányú Hols der Teufel gyakorlógéppel több, mint egy órát töltött levegőben. Ezután az illetékesek is kénytelenek voltak elismerni a hegy repülésre való alkalmasságát, így megindulhattak az ez irányú fejlesztések. (Az innen elstartoló gépek további alkotóelemeinek tervezője pedig nem más, mint Rubik Ernő, a legismertebb magyar repülőgép-tervező mérnök volt. Élete során hozzávetőlegesen 25 vitorlázó- és 5 motoros gépet tervezett, illetve vett részt tervezésükben.)
A hármashatár-hegyi turistaház pilótaotthonként funkcionáló ősét aztán 1940 áprilisában adták át. A Magyar Aero Szövetség pilótaotthon- és hangáravató ünnepsége első ízben gyűjtötte egybe mindazokat, akik a magyar aviatika iránt érdeklődnek. A Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alaphoz befolyt nemzeti adományokból épült, fehéren és zölden csillogó, új pilótaotthon előtti emelvényről először vitéz Ulrich Hugó, a Cserkész Szövetség társelnöke, majd Horthy István mondott ünnepi beszédet, s avatta fel a huszonkét személyes pilótaotthont és repülőhangárt.
A II. világháború utáni vezetés azonban átgázolt a fejlődő pilótaközponton. A Rotter által épített világhírű repülőt, a Nemerét szétzúzták és darabjaira törték. Az 50-es évek elején Rottert is eltávolították a pilótaközpontból, helyére pedig egy susztermestert ültettek. Bár az elkövetkező években a repülés több módja is megjelent a hegyen, számos egyesület is létesült, a rendszerváltás után a hangárok és pilótacentrum állapota folyamatosan romlott.
A Pilisi Parkerdő Zrt. 2012-ben kezdte meg terület rendbetételét. Az volt a cél, hogy a Hármashatár-hegyen, Hármashatár-hegyi Kiránduló Központ néven egy korszerű ökoturisztikai létesítményt hozzon létre, amely egyben méltó módon tiszteleg a terület repüléstörténeti múltja előtt. Ezt követően, 2013 őszén indult az Hármashatár-hegyi Erdő Ajándéka Erdei Iskola kialakítása, amelyet az erdőgazdaság 2014 tavaszán adott. 2014-ben a Hangár Bistro felújítása, kialakítása és a rendezvényhangár tetejének korszerűsítése került napirendre. 2015-ben pedig a kilátópont és a turistaház építése kezdődött el. A beruházásoknak köszönhetően mára rendezvényközpont, étterem, erdei iskola, kilátópont és most már egy minden igényt kielégítő turistaház is várja az ide látogatókat.
A turistaházban (mely Koller József, Ybl-díjas tervező munkáját dicséri) 38 férőhelyet alakítottak ki: a vendégek 12 kétágyas, valamint egy 8, illetve egy 6 ágyas szobában hajthatják álomra fejüket. A látogatók rendelkezésére áll egy közösségi helyiség is, felszerelt teakonyhával. A mintegy 120 millió forintos beruházástól a Pilisi Parkerdő Zrt. azt várja, hogy a hegy még inkább megteljen élettel, és olyan szolgáltatásokat tudjon nyújtani, mellyel jobban megismerhetővé válnak a természet fantasztikus értékei.
A Hármashatár-hegyi Kiránduló Központ mellé megálmodott, nyolcszögletű kilátópont 4 méter magas kilátószintje gyönyörű körpanorámát biztosít Budapestre és a Dunára. A hegy tetején a II. világháború alatt légvédelmi ütegek teljesítettek szolgálatot, a lövegállások aztán, mint sebek éktelenkedtek a tájon. A Pilisi Parkerdő Zrt. egy ilyen tájsebet „orvosolt” és használt fel a kilátópontja építéséhez.
A fenyőgerendákból készült, különleges faszerkezetű kilátópont érkezési szintje egyben pihenőhelyként is funkcionál, ahol az Országos Kéktúra nyomvonalán a hegyre felkapaszkodók kifújhatják magukat. A bonyolult faszerkezethez 40 m3 rétegragasztott fenyőgerendát használtak fel, a csomópontok rögzítéséhez pedig csaknem 4,5 tonna acélszereléket szereltek be.
Guckler Károly
Fővárosi erdőmester, az Erdészeti Hivatal vezetője
(1858, Debrecen – 1923, Budapest)
A budai erdők és a környéki települések erdei mindig is kiemelt figyelem alá estek az elmúlt évszázadok során. Az 1860-as évek előtt a város tűzifaellátását többnyire még ezekből az erdőkből fedezték, melynek következtében „a közvélemény oly hangosan, és kárhoztatólag nyilatkozott az erdők ily pusztítása ellen”, hogy a budai tanács teljesen beszüntette a vágásokat.
A lecsupaszított hegyoldalak szomorú látványát néhány évtized múlva Guckler Károly, egy fiatal erdész próbálta helyrehozni. A XVII. században Galíciába, majd később Magyarországra menekült belga család sarjaként tanulmányait 1875-80 között, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián végezte.
Guckler 1882-ben a főváros szolgálatába szegődött, ahol nagy hatással volt rá az Országos Erdészeti Egyesület 1885. évi közgyűlése. Havas Sándor nyugalmazott államtitkár, a Fővárosi Erdészeti Bizottság elnöke ugyanis ezen a közgyűlésen bírálta az alábbi súlyos szavakkal azokat az intézkedéseket, melyek már az erdők fennmaradását is veszélyeztették:
„Néhány évre rá, hogy a főváros megalakulása végbement, és az új hatóság a közigazgatás és közgazdaság minden ágainak rendezéséhez látott, gondjai alá vette az erdészetet is, mely addig Buda főváros kezelése alatt állott. A főváros tanácsa sajnálattal vette észre, hogy az addig folyamatban volt gazdálkodás mellett a főváros erdőségei évről-évre pusztulnak, és, hogy a kihasználás azon módja, mely az annak idején foganatba vett üzemterv szerint meg volt állapítva, tovább nem folytatható anélkül, hogy néhány évtized múlva a még itt-ott meglévő és erdőnek nevezhető állabok a hegyekről el ne tűnjenek, és ezek helyein eltörpült cserjék és kietlen kopárok ne támadjanak.”
Havas Sándor nem véletlenül emelte fel ily szenvedélyesen a szavát: egy tíz évvel korábbi felmérés szerint a kopárok területe megközelítette a 400 katasztrális holdat, és ez a terület évről évre csak egyre nőtt. A Hármashatár-hegy fáinak pusztulása volt a leginkább szembeszökő.
Mivel abban az időben az építkezésekhez bőséges és minőségi faanyagot szolgáltattak elsősorban a Kárpátok és a Felvidék fenyvesei, a budai tölgyerdők szinte „csak” a tűzifát szolgáltatták. A tűzifa termelését költséghatékony módon oldották meg: nem vetettek magokat, nem ültettek csemetéket. Az erdőt levágták, az ott maradt tövekről aztán újrasarjadtak a fák, így aztán hamar sűrű erdőség alakulhatott ki. Azonban a sarjaztatás egyik legnagyobb veszélye, hogy a tölgyfák egészségi állapota minden egyes sarjaztatáskor rohamosan romlik, így hosszabb távon ez a megközelítés a fák és az erdő pusztulásához vezet. Guckler így egyértelműen a sarjerdőkben látta a probléma forrását.
Amikor 1895-ben kinevezték erdőmesterré, majd az Erdészeti Hivatal vezetőjévé, nagy lelkesedéssel vetette magát a munkába, hogy a tuskókról sarjadt tölgyesek helyébe életerős, fiatal erdőket ültessen. A munkálatokból a város és a lakói azonban csak a gyors ütemben kitermelt sarjerdőket látták, ami jókora felzúdulást keltett. Mivel a magról kelt, így lassabban és kevésbé látványosan növő tölgyeket sokan nem tudták erdőként elfogadni, a munkálatokat lassabb ütemben, kisebb területeket kitermelve, majd beültetve folytatták.
Guckler, e szemléletének köszönhetően – Dévényi Antalhoz, a piliscsabai kopárok fásításának úttörőjéhez hasonlóan – elévülhetetlen érdemeket szerzett a Hármashatár-hegy kopárjainak újrafásításában. Bécsi mintát alapul véve, kevésbé kényes feketefenyveseket telepített oda, melyeknek fontos talajképző szerepet szánt. A Pilisi Parkerdő Zrt. ezután már meg tudta kezdeni ezen fenyőállományok őshonos fafajokra történő cseréjét.
Az 1914-ben tartott versenyerdősítés során nem kevesebb, mint 5342 katasztrális holdon ültettek erdőket a főváros területén. A munkálatok vezetője szintén Guckler volt, amiért Ghillány Imre földművelésügyi miniszter később kitüntetésben is részesítette. Azért is volt különösen fontos ezeknek az erdőknek a telepítése, mert 1920-ban, az elcsatolt területek miatt, Magyarország erdőterülete 85%-kal csökkent.
Guckler Károly három évvel később, 1923. augusztus 31-én, hatvanöt éves korában hunyt el Budapesten. Nevét a most átadott kilátóponton kívül ma is őrzi a Guckler-szikla, valamint a Szépvölgytől a Hármashatár-hegy lejtőin át egészen a Csúcshegyig kanyargó Guckler-sétány, melyet saját elképzelése szerint alakíttatott ki.