Mi újság februárban?

Tudtátok, hogy februárban, mikor mi épp egy meleg tea mellett otthon pihenünk, addig kint az erdőben izgalmas pillanatok veszik kezdetét? Habár télen az állatok is pihennek, lelassulnak, némelyek téli álmot is alszanak, de februárban kezdenek ők is egyre élénkebbek lenni. Sőt annyira, hogy februárban, a nagy hidegben születnek meg a kis vadmalacok.

Elolvasom

Régi értékek, új név

A főváros környéki természetjáró szervezetek vezetői és a hazai vitorlázó sportrepülés képviselői jelenlétében, ünnepélyes keretek között vette fel Rotter Lajos nevét a Hármashatár-hegyi Turistaház. A Pilisi Parkerdő Zrt. 2016-ban felújított, és azóta egyre népszerűbb természetjáró szálláshelyének névadóját a Pilisi Természetjáró Civil Fórum keretében tartották, ahol a térség parkerdeinek jövőbeli fejlesztéseiről egyeztettek a résztvevők.

Elolvasom

Március 3-án tartják a Vadvilág Világnapját

Az ENSZ közgyűlése 2013-ban döntött arról, hogy március harmadikán, a Vadvilág Világnapján, világszerte Földünk vadon élő növény- és állatvilágának sokszínűségét, gazdasági, tudományos, etikai és esztétikai értékét ünnepeljük. A Pilisi Parkerdő Zrt. ebből az alkalomból nyújt áttekintést az általa kezelt erdőterületeken elindított ökológiai vadgazdálkodásról.

Elolvasom