Guckler Károly-kilátópont

Budapest egyik legcsodálatosabb panorámáját nyújtja a Hármashatár-hegyen épült kilátópont, amelynek érdekességét a Duna viszonylagos közelsége és a nagy szintkülönbség adja meg. A kilátópont egy korábbi katonai objektum újrahasznosításával létesült, így – hasonlóan a Boldog Özséb-kilátóhoz – az erdőgazdaság itt is egy tájsebet szüntetett meg. Érdekessége, hogy a kilátópontból az összes, Dunán átívelő híd látható, sőt tiszta időben feltűnik a Mátra és egészen a Tátra vonulatáig is el lehet látni. A kilátópont közvetlen környezetében erdei iskola, turistaszállás, rendezvényterem és étterem is található.

Elolvasom

Királyi vadaskert

„A királynak ez a legkedvencebb helye az üdülésre, szórakozásra. Mérföldekre menő járóföldön csak itt-ott van némi tisztás, hová sütkérezni jár ki az erdei vad – a többi merő rengeteg, igazi őserdő még, telve a vadak mindenféle nemével, fajával.”   Elolvasom

Mesés tanösvények Budapesten

Az elmúlt években számos tanösvény létesült a fővárosban, a II., III., XII. kerületben. Az Európalánta Egyesület által kivitelezett bemutatóterek játékos, mesés formában mutatják be a minket körülvevő természetet. Megteremtve így, az élményszerű tanulás lehetőség, egy kellemes kirándulás közepette. Elolvasom

Őszi kincsestár

Az őszi csapadékos hónapok, a gombagyűjtés egyik fő időszaka. Ekkor érjük el a gombaszezon „csúcspontját”. Az egyre több csapadék, a reggeli harmat gondoskodik az egyenletes talajnedvességről, és ez lehetővé teszi, hogy a gombák valóban “gombamód” szaporodjanak. Az alábbiakban összegyűjtöttük a gombaszedéssel kapcsolatos tudnivalókat, hogy egy őszi gyűjtögető séta, ne a kórházban érjen véget. Elolvasom

Felkészülten túrázzunk

Felkészülten túrázzunk

Bár még meleg az idő napközben, de este és hajnalban elég hűvös lehet, egyre gyakrabban találkozni köddel és egyre korábban sötétedik. Ezért aki ősszel kirándulni indul, jó, ha felkészülten vág neki az erdőnek és pár alap kelléket, magunkkal viszünk, biztos, ami biztos.

Elolvasom

Nézzük premier planból az augusztus 20.-i ünnepi tűzijátékot!

A Hármashatár-hegy tetején álló, Guckler Károly kilátóból pazar kilátás nyílik, a Dunára, a rajta átívelő összes hídra, a Parlamentre, a Budai várra, és a Gellért-hegyre, a Citadellával.

A Kiránduló Központ arra kéri a látogatókat, hogy ne autóval utazzanak a hegyre, ahol csak kevés parkoló áll rendelkezésre. A kilátópont környéke a kék turistajelzésen a Fenyőgyöngye-Szépvölgy felől, és Óbuda-Virágos-nyereg felől is rövid sétával megközelíthető, így javasolt az autókat ezeken a kiindulópontokon hagyni!

 

 

 

Hűsítő túra

Első hallásra talán badarságnak tűnhet, hogy egy kirándulás, hogyan lehet hűsítő, ilyen kánikulában. Pedig valóban az lehet, csak a helyszínt kell jól megválasztani. Aki pedig ellátogat, a Budapest II. kerületében, található Pál-völgyi barlangba, az megtapasztalhatja, mennyi kincset is rejt a föld, a főváros alatt.

Elolvasom

70 éve egy nyomon

Magyarország erdeiben, völgyeiben számos keskeny nyomtávú vasút áll a turisták rendelkezésére. Ezek többsége, valamikor erdészeti célokat szolgált, fát, szenet, erdőmunkásokat szállított, ma pedig a természet iránt érdeklődő tömegeket. A fővárosban, a Hűvösvölgyből is induló egy ilyen, a közkedvelt Gyermekvasút, „leánykori nevén” Úttörővasút, amely, már a kezdettekkor a pihenni vágyók igényeit szolgálta ki.
Elolvasom

Egri vár a Pilisben

Gárdonyi Géza regényével iskolai olvasmányai során mindenki találkozott, vagy találkozni fog. A hős Dobó kapitány, a furfangos Gergely mester, Vicuska, a cigány Sárközi és Jumurdzsák alakja szintén jól ismert. Azt azonban, kevesen tudják, hogy pontosan hol is építették fel a díszleteket, hol őrzi a természet, immár 50 éve az egyik legnagyobb kosztümös magyar játékfilm emlékeit.

Elolvasom